Érdekes álom

December 22-én nagyon rossz napom volt, depis voltam, és kb. élni sem volt kedvem. 23-án éjjel pedig, vagyis inkább hajnalban nagyon durva álmom volt. Ha lehet ezt mondani, akkor majdnem meghaltam álmomban, és talán ehhez a tudatalattim is engedélyét adta…

Az történt, hogy vízben – egy tengerben, vagy nagyobb tóban úszkáltam. Egyszer csak jött egy nagyobb hullám, ami elsodort. Aztán elhatároztam, hogy bevárom a hullámot, nem szemben állok vele, hanem háttal, visszatartom a lélegzetemet és ráfekszem a hullámra, hogy vigyen magával. Ez nagyon szuperül működött is néhány hullámmal, aztán az egyiknél – miközben vitt magával a víz – azt kezdtem el érezni, sőt már álmomban is furcsálltam, hogy “jé, ez a hullám milyen hosszan tart, mert már alig kapok levegőt”. Mivel nem akartam, hogy az orrom telemenjen vízzel, így még mindig visszatartottam a lélegzetemet, de már a “sódert” kapartam a lábammal, illetve kapálództam a vízben, mert úgy éreztem, hogy megfulladok. Ennek ellenére furcsamód, nem volt rossz érzés, mert valahogy alvás közben nem éreztem semmit, így fájdalmat sem. Aztán még mindig vitt a hullám, én nem vettem levegőt még mindig, és egyszer csak nagyon messziről egy kétségbeesett kiáltást hallottam Lili hangján, hogy: “ANYA!”. Erre eszméltem, levegőt vettem, elkezdtem éledezni, de alig vert a szívem, az agyam sem forgott nagyon, azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Az jutott eszembe, hogy vajon Lili miért hív be a szobájába, talán megint bedugult az orra, be kellene mennem kifújni, de nem voltam igazán még magamnál, nem tudtam felkelni. Pár perc – vagy másodperc – múlva kitisztult az agyam teljesen, hogy “de hát Lili nincs is itthon, mert a szüleimnél alszik Erzsébeten!” Ezen nagyon megdöbbentem, mert olyan érzésem lett, mintha tudat alatt szerettem volna meghalni, ezért álmomban visszatartottam a lélegzetemet olyan sokáig, hogy már majdnem megfulladtam, de mintha az Őrangyalom, vagy valaki más – talán Isten – megmentette volna az életemet, és Lili hangján szólított, mert tudta, hogy egyvalamire fogok reagálni, egyvalamire fel fogok ébredni, és az a lányom hangja. Felkelés után észrevettem, hogy a lepedőm teljesen össze volt túrva, és a párnám, meg a fejem is teljesen más irányban volt, mint amikor lefeküdtem, tehát valóban kapálództam a levegő-visszatartás miatt.

Ez az eset azóta is folyton az agyamban jár, és akkor még nem örültem neki annyira – mert előző nap valóban borzalmas rossz volt a hangulatom – de azóta már visszatért az életkedvem, és megint teljes gőzzel elkezdtem hinni Istenben, sőt most már Jézusban is, holott ő eddig valahogy kívül esett a látókörömön. Istenben és az angyalokban mindig hittem, sokszor kértem is az Őrangyalom és Arkangyalok segítségét bizonyos ügyekben, de Jézus nagyon megfoghatatlannak tűnt számomra, és így persze Szűz Mária is. Nem is nagyon tudtam eldönteni, hogy vajon tényleg éltek-e vagy sem, a Bibliát sem forgattam igazán. Azóta elolvasgattam néhány részt belőle, és a pár nap alatt sokkal közelebb került hozzám a téma. Hittem eddig is, de nem akartam a vallásokról és az egyházakról tudni. Most már őket sem utasítom el, bár még mindig nem leszek templomba járó ember – ámbár soha ne mondd, hogy soha :). Az egyik rózsafüzéremet be is tettem a kocsiba, ennek ellenére még mindig úgy vagyok vele, hogy az embernek nem kell ahhoz templomba járnia, hogy higgyen Istenben!